Mi a kratom?

Ismerd meg ezt a méltatlanul elfeledett különleges növényt, és hogy hogyan használták az őslakosok több mint ezer éven át.

A kratom eredete

A kratom szinte ismeretlen növénynek számít a mai nyugati kultúrában. Az Indonéz szigetvilágban más a helyzet, a helyiek számtalan alkalmazását ismerték. A kratom (mitragyna speciosa) egy trópusi örökzöld fa, és a kávék családjába tartozik. Thaiföldön, Indonéziába és Malajziában őshonos, ahol több, mint ezer éve használják hétköznapi tradicionális gyógyszerként.

Törzse egyenes és akár 25 méter magasra is meg tud nőni, szürkés-barnás kérge, és sötétzöld, fényes levelei vannak. A levelek 14-20 cm hosszúak és 7-12 cm szélesek, a virágai csomókban nőnek az ágak végén.

Mire használják a kratomot?

Tradicionálisan a kratom fa leveleit frissen, vagy szárítva rágcsálták, vagy teát főztek belőle, amit azonnal forrón, vagy később lehűtve ittak. Az elmondások szerint kisebb adagokban élénkítő hatással bír, segít enyhíteni a hosszú munkaórák okozta kimerültség érzetét, nagyobb adagokban pedig a nyugodt állapot elérését segíti elő.

Hasznos vegyületei

A növény levelében több, mint 25 féle alkaloid található. Ezek harmóniája és változó koncentrációja okozza a levelek hatását. Az különböző alkaloidok mennyisége és arányai eltérő színű és hatású leveleket hoznak létre. A különböző színű levelek szárításával és őrlésével jönnek a létre a zöld, piros és fehér kratom fajták. A koncentráció függ a földrajzi helytől, az időjárástól, a termőföldtől, és még attól is, hogy mikor szedik le a leveleket. A kávékhoz hasonlóan nagy és különleges választékot ismerhetünk meg. A 2 legfontosabb összetevő a mitragynine és a 7-hydroxymitragynine nevű alkaloidok.

Kratom a népi gyógyászatban

Évszázadokkal ezelőtt Thaiföldön sok más növénnyel együtt a kratomot is gyakran használták sokrétű bajaikra, mint például izomfájdalmak enyhítésére, energia növelésére, vagy akár étvágy növelésére és csökkentésére. A levelekkel, vagy abból készült kivonatokkal sebeket láttak el, és helyi érzéstelenítőként is használták.

A népi hit szerint segítő szerepe volt a köhögés enyhítésében, hasmenés ellen, és fertőzések ellen is. Továbbá elterjedt volt a földművesek körében, akik enyhíteni tudták a hosszas, monoton munkavégzés okozta kimerültséget. Emellett enyhe fájdalomcsillapítóként is szolgált, és a hangulatukat is képes volt javítani.

A kratom levél olyannyira elterjedt Thaiföldön, hogy már nassolni valónak számított, amivel a vendégeiket kínálták, és az ősök imádatához kapcsolódó rituálékhoz is előszeretettel használták. A növény erősen keserű ízű, ezért általában valami édesítővel együtt ették. 3-4 óra főzés után a teát leszűrték, és gyakran mézzel együtt tálalták.

Ellenjavallatok

A mellékhatások rendszerint enyhék voltak, de ennek ellenére nem szabad megfeledkezni róluk. A leggyakoribb lehetséges mellékhatások a hányinger és a székrekedés volt. A túl sok használat rámutatott az addiktív jellemzőire is. A rendszeres fogyasztóknál kialakult egyfajta függőség, ami elvonási tünetekkel is járt, azonban ezek szintén sokkal enyhébbnek bizonyultak, mint a mai modern szerek okozta problémák. A több évtizeden át tartó rendszeren fogyasztás utáni megvonás izomgörcsökkel, fejfájással és álmatlansággal járt.

Miért alig ismert a nyugati kultúrában?
Miért tiltották be Thaiföldön az őshonos növényt?

A földművesek gyakran napi 18 órát is dolgoztak szabadnapok nélkül. A kratom nem csak az általános fájdalmat enyhítette, de a nyugodtabb munkához is hozzásegítette őket, így könnyebbben vészelték át a robottal eltöltött napokat. Hamarosan olyanannyira beépült a mindennapi életbe és köznyelvbe, hogy a “kratom rágcsáló” pozitív jelző volt a fizikai munkásokra. A keményen dolgozó, szorgos munkásokat illették ezzel a névvel, akik képesek naphosszat dolgozni azért, hogy ezzel jólétet biztosítsanak családjuknak.

Thaiföldön akkoriban virágzott a feketepiac, az alkoholt beelőzve stabil első helyen állt az ópium. A thai kormány felismerte a lehetőséget, és hatalmas bevételt kovácsolt a feketepiac kisajátításával. A kereskedelem mellett különféle adókat is szedtek. Termesztésért, feldolgozásért és terjesztésért, az üzlettulajdonosoktól, de még a fogyasztásért is. Az új intézkedéseknek köszönhetően az ópiumkereskedelem lett az állam fő bevételi forrása.

Ezt szorosan követte az általános egészségi helyzet gyors romlása, de a kormánynak az iparág túlságosan nagy bevételt jelentett ahhoz, hogy zavarja. Mint első számú érdekelt, szemethúnyt az egyre súlyosbodó probléma felett. Megnövekedett a kórházi látogatások száma, egyre többen váltak ópiumfüggővé és a halálesetek száma is az egekbe ugrott.

Az alkoholon és ópiumon élő munkásosztály körében futótűzként terjedt el a biztonságos, elérhető, nem addiktív, természetes növény, a kratom. A számukra csodanövényként feltűnő kratom remek alternatívát jelentett. A kormány bevétele rohamosan csökkenni kezdett, az 1930-as évekre az emberek széles körében elterjedt az új növény.

Nem sokkal ezután kitört a háború, és mint minden háború után, súlyos anyagi károk keletkeztek. A kormány legnagyobb bevétele hirtelen semmivé lett, és hamar rá is jöttek mi okozza nekik a gondot.

A kratom az egész ország által jól ismert növénnyé nőtte ki magát, többnyire mellékhatások nélkül, lecsökkent kórházi látogatásokkal és halálesetek nélkül. Nem csoda tehát, hogy a korrupt vezetők fenyegetésként tekintettek a hasznos növényre. Azonnal be is tiltották, de addigra már széles körben ismertté és közkedveltté vált, így a tiltást nem tudták érvényesíteni.

forrás: Asnangkornchai, S. & Siriwong, A. Kratom Plant in Thai Society

A weboldalon található tartalom kizárólag informatív jellegű és oktatási célzatú. Ezen tartalom nem értelmezendő,
és nem felhasználandó egészségügyi tanácsként, a termékek nem helyettesíthetnek vagy befolyásolhatnak orvos
vagy egyéb hivatásos szakember által előírt terápiát, gyógykezelést. A termékek nem jóváhagyottak, ezért
fogyasztásra alkalmatlanok. A termékek nem használhatók betegségek vagy egyéb egészségügyi állapotok
diagnosztizálására, kezelésére, gyógyítására, sem pedig megelőzésére. Egészségügyi tanácsot csakis kizárólag
képzett szakemberek nyújthatnak. Nem vállalunk felelősséget a szerződési feltételeink megszegéséből eredendő
következményekért.

Készítette: